Gyermekétkeztetési Alapítvány kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Gyermekétkeztetési Alapítvány
89.5 Music FM Jótündér a rászorulókért
Újra útnak indul a 89.5 Music FM Jótündére, aki hagyományosan karácsonykor nyújt segítséget a rászorulóknak. Magyarország immár legnagyobb hallgatottságú rádiója a Shell ClubSmart, az Euronics Műszaki Áruházlánc és a Groupama Biztosító segítségével varázsolja szebbé a karácsonyt. A Music FM Jótündér munkáját a Csodalámpa Alapítvány és a Gyermekétkeztetési Alapítvány is segíti.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.